2018. január 13-án Nagykövetségünk a magyar felsőoktatást és innovációt népszerűsítő rendezvényt tartott a Chulalongkorn Egyetemen. Thaiföldi hallgatók számára a 2018-2019-es tanévben nyílik először lehetőség a magyar Kormány által biztosított Stipendium Hungaricum ösztöndíj révén magyarországi felsőoktatási tanulmányokra pályázni.

A rendezvény során nyitottuk meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült „Smart Hungary - Akikre büszkék vagyunk” című kiállítást, amely azokat a magyar feltalálókat és találmányaikat mutatja be, akik nagy hatással voltak a világ fejlődésére.

Ehhez kapcsolódóan mutattuk be az egyetemi hallgatóknak és középiskolás diákoknak felsőoktatási intézményeinket, amelyeknek kiváló tudósainkat és kutatóinkat köszönhetjük. Az innovációs kiállítás egyik eleme a Gömböc, amely Ázsiában először a Sanghaji Világkiállításon mutatkozott be 2010-ben.

A Chulalongkorn Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Központjával Nagykövetségünk évek óta sikeres együttműködést folytat, amelynek elismeréseként Jakab Péter nagykövet az egyetem alapítási évére utaló, 1917-es számozású egyedi Gömböcöt adott át az egyetem rektorának, Bundhit professzornak.