Frissítve 2016. 12. 28-án

Tájékoztatjuk a Thaiföldre utazókat, hogy az áradások levonulása megkezdődött, egyúttal az érintett területek infrastruktúrájának helyreállítása is, a turisztikai célpontok (Ko Samui, Krabi) látogathatóak.

Thaiföld déli területeit az esőzések következtében immár turisztikai célpontokat is érintő áradások sújtják.  A természeti csapásnak eddig 12 halálos áldozata van. Több helyen, egyebek közt Koh Samui szigetén, leállt a közlekedés, elképzelhető, hogy az oda érkező repülőjáratokat is törölni fogják. Bangkokból déli irányba, Hat Yai-ba (Songkhla) a vasúti közlekedést részben felfüggesztették, Thung Song állomástól az utasokat buszokkal szállítják. Javasoljuk, hogy az áradás levonulásáig tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot, mielőtt az érintett tartományokba – Chumphon, Surat Thani (Koh Samui, Koh Phangan), Nakhon Si Thammarat, Phuket, Krabi, Trang, Phatthalung  –  indulnának. A konkrét úti céljukkal kapcsolatos pontos információk beszerzése érdekében javasoljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot  utazásszervezőjükkel , szállásadójukkal, valamint kísérjék figyelemmel a híradásokat. A thaiföldi időjárással kapcsolatban előrejelzést olvashatnak a Thai Meteorológiai Szolgálat honlapján:  https://www.tmd.go.th/en/. (2016. 12. 06.)